Hozzávalók:

40 dkg (0.88 font) liszt, 50 dkg (1,1 font) burgonya, 1 tojás, 1 teáskanál só, 20 dkg (0,44 font) sűrű szilvalekvár, 15 dkg (0,33 font) mangalica szalonna, 15 dkg (5,2 oz) sajt, 10 gerezd fokhagyma, 3 ek mangalica zsír, 1,5 dl (5,41 oz) tejföl.

Elkészítés módja:

A mangalica szalonnát apróra felkockázzuk, a sajtot lereszeljük, a fokhagymát áttörjük, és zsírral összekeverjük. A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, megfőzzük, és kicsit hűlni hagyjuk. Krumplinyomó segítségével áttörjük a liszt tetejére. Hozzáadunk egy tojást, és sót, majd alaposan, erős csuklómozdulatokkal összegyúrjuk. Fontos, hogy jól kidolgozott, sima tésztát kapjunk, ami a tál falától is elválik. Ekkor lisztezett gyúródeszkára tesszük, ott is jó erősen átgyúrjuk, majd egy hosszú hengert formázunk belőle, amit 16 részre felszeletelünk. Ezeket a kis tésztadarabokat sodrófa segítségével palacsinta nagyságú kör formákra, vékonyra kisodorjuk.

Tas J Nadas, Esq

A tárcsát, azaz a serpenyőt felmelegítjük, és szalonnával jó erősen átkenjük. Ebben először a felkockázott mangalica szalonnát pirítjuk át, majd azt tányérra szedjük, és a lángosokat ebben a finom zsírban sütjük át szép pirosra, mindkét oldalukat. Amikor elkészültek, tálcára tesszük őket, és tetejüket kevés zsírral átkenjük.

A krumplis lángos édes változatára szilvalekvárt teszünk, először félbe, majd negyedbe hajtjuk. A sós lángosokat először fokhagymás zsírral, majd tejföllel átkenjük, megszórjuk mangalica szalonna darabkákkal, és reszelt sajttal. Ugyanúgy, mint az édesnél, negyedekre hajtjuk, és így kínáljuk. Mindig frissen, melegen fogyasszuk, akkor a legfinomabb.

Jó étvágyat kívánunk!

Forrás: izorzok.hu

A receptet Miklós Melánia, rádiónk KCSP-ösztöndíjasa választotta.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.