Ötven év tudása és öröksége táncmozdulatokban – Clevelandben új szemléletet kapott a Pontozó

Az öt évtizedes múltra visszatekintő Pontozó Néptánctalálkozó jubileumi alkalma egyszerre volt szakmai mérföldkő és közösségi ünnep – erről beszélt Pigniczki Eszti, a szervezői gárda egyik első embere, a Clevelandi Cserkész Regös Csoport vezetője a Bocskai Rádióban. A 2026. május 8–10. között megrendezett eseménynek Cleveland, ezen belül is a Nyugat-oldali Magyar Református Templom adott otthont. A jubileumi találkozó Észak-Amerika egyik legjelentősebb magyar kulturális rendezvénye mintegy 130 táncost, 37 produkciót és több száz résztvevőt mozgatott meg. A háromnapos program a hagyományos versenyszemlélet helyett a fejlődésalapú minősítést, a közösségi élményt és a generációk közötti kapcsolatok erősítését helyezte a középpontba.

A rendezvény különlegességét, egyben kihívását az adta, hogy a koronavírus-járvány után újra kellett építeni a Pontozó hagyományát, amely pár évig megtorpant, és szervezői oldalról is bizonytalanná vált. Eszti szerint a clevelandi esemény volt az első, amely teljesen új struktúrával indult el. A szervezésben kulcsszerepet kapott például az a döntés, hogy a korábbi kötelező táncanyagokat elhagyták, így a produkciók között nagyobb arányban jelenhettek meg szabadon választott összeállítások, köztük például Kalotaszeg, Szilágyság és Magyarpalatka. A hétvége során 7 egyéni, 21 páros és 9 csoportos fellépés zajlott, ami a program sűrűségét és sokszínűségét is mutatta.

A hétvége szervezési hátterében több mint 20–25 önkéntes dolgozott folyamatosan, a konyhától a regisztráción át a technikai háttérig. A helyszínt, a református templom udvarát teljesen átalakították: külön színpadot béreltek, cirkuszsátrat állítottak fel öltözőnek, és a parkoló mellett teljes infrastruktúrát építettek ki. A résztvevők között voltak cserkészcsapatok is, akik számára a pénteki napon külön programot kínáltak: két korosztályban 45–60 perces élő zenés táncfoglalkozásba, majd kézműves és stafétaprogramokba kapcsolódhattak be. A szervezők legnagyobb logisztikai kihívása a 130 táncos gyors átöltöztetése és mozgatása volt, amit a helyszín adottságai segítettek.

A program földrajzi lefedettsége is kiemelkedő volt: érkeztek csoportok Montreálból, Torontóból, Hamiltonból, Kitchenerből, Washington D.C.-ből, valamint több keleti parti közösségből. A nyugati parti részvétel viszont visszaesett, amit a San Franciscó-i magyar rendezvények időbeli ütközése okozott. Pigniczki Eszti szerint „nincs olyan dátum a diaszpórában, amikor ne kellene tízfelé szakadni”, ami jól mutatja az észak-amerikai magyar kulturális események túlzsúfoltságát és párhuzamosságát.

Reklám

A minősítési rendszer alapját egy öttagú zsűri adta, amely a Méta Fesztivál működő, kidolgozott mintáját vette alapul. Az értékelés során öt főbb szempontot vettek figyelembe: technikai kivitelezés, stílushűség, csoportos együttmozgás, színpadi összhatás és előadói jelenlét. Eszti ennek kapcsán kiemelte: „az csak egy szempont, hogy hogyan áll a tánc a gyereknek a lábán”, vagyis a hangsúly nem a hibátlan kivitelezésen, hanem a fejlődésen és az együttműködésen volt. A zsűri összetétele is tudatos volt: olyan szakemberek kaptak szerepet, akik a diaszpóra táncéletét belülről ismerték, köztük olyan oktatók is, akik évtizedek óta tanítanak magyar néptáncot nem magyar közösségeknek.

A minősítési rendszer egyik legfontosabb eleme az volt, hogy minden résztvevő kapott visszajelzést és elismerést. Eszti fontosnak tartotta kihangsúlyozni: „senki nem kapott zérót”, és már az „egyes” is azt jelentette, hogy a csoport kiállt és teljesített. A végső skála bronz, ezüst és arany minősítésekből állt, ahol az arany eléréséhez kiemelkedően magas pontszámokra volt szükség. A clevelandi helyi csoport arany minősítést szerzett, amit a zsűri külön dicsérettel kísért, kiemelve a produkció dramaturgiáját, a játékos elemeket, a népdal- és csujogatás-beépítést. Eszti a Clevelandi Cserkész Regös Csoport vezetőjeként humorosan megjegyezte, hogy főpróbán még a bronzérem sem volt kilátásban, ezért nagyon örültek, hogy a dobogó legfelsőbb fokára szólította őket a zsűri.

A díjazási rendszer kifejezetten kreatív és közösségközpontú volt: több mint 10–12 különdíj született, köztük olyan kategóriák mint „legbátrabb tehetség”, „szívvel-lélekkel”, „legnagyobb fejlődés”, „legstílusosabb összhatás” és „páros összhang”. A díjátadót szándékosan úgy alakították, hogy minden csoport valamilyen formában elismerésben részesüljön, így a záró ceremónia közel egy órán át tartott.

A táncházak és esti programok a hétvége gerincét adták. Pénteken éjfélig tartott az első nagy táncház, amelyen élő zene, helyi fúvósok és harmonikások is részt vettek. A szervezők szavaival élve a hangulat vibráló és kontrollálhatatlanul energikus volt. A szombati és vasárnapi programok után szintén táncház kezdődött, sokszor már a díjátadás közben is. A résztvevők között voltak KCSP-ösztöndíjasok is, akik tanító köröket vezettek a kezdők számára, így a tánc nemcsak előadás, hanem folyamatos tanulási folyamat is volt.

A háttérben kiemelkedő zenei teljesítmény is zajlott: a zenekar egy hét alatt tanulta meg a teljes repertoárt, és hibátlanul működtek közre a koreográfiákban. A technikai lebonyolításban külön szerepet kapott a hangosítás, a színpadépítés és a regisztráció, amelyet több helyi szervezet és önkéntes csapat koordinált. A teljes esemény költségvetése meghaladta a 25 000 dollárt, ami hosszútávú finanszírozási tervet igényel.

„Csak így tovább, és legyen 50 év múlva is Pontozó!”- Pigniczi Eszti személyes megélése és a cserkész közösség tapasztalata szerint a clevelandi jubileum egy strukturális fordulópont volt az észak-amerikai magyar néptáncéletben, ahol a fókusz a versengés helyett a közösségi fejlődésre, az együttműködésre és a hagyomány élő továbbadására került át.

Dorgay Zsófia