A gyerekek jobban figyelnek, mint gondolnád. És amit eltanulnak tőled, az egész felnőttkorukra hatással lehet. Hozd ki a helyzetből a legtöbbet!

A gyermekkorban kialakuló étkezési szokások hatással vannak a felnőttkori egészségi állapotra, ezért akkor teszed a legjobbat gyerekeddel, ha te szülőként helyesen, kiegyensúlyozottan táplálkozol.

Fontos a hitelesség!

A „bort iszik, vizet prédikál” hozzáállás ebben a helyzetben sem működik. Fontos a hitelesség, hogy szavaid és tetteid összhangban legyenek egymással, hiszen mintául szolgálnak gyermekeid számára. Hiába mondod, hogy egyen sok zöldséget, mert egészséges, ha tőled mást lát. Ha sokat hallja, megjegyzi, de szokásként az rögzül majd, amit otthon tapasztal. Ha az egyik szülő nem rajong egy élelmiszer típusért, ismertesse meg a gyerekkel a másik. Próbáljátok nyitottá tenni új alapanyagok, fogások iránt, hogy közösen megtapasztaljátok a változatos táplálkozás örömét!

A táplálkozási minta elsajátításának két fő színtere a konyha és az étkezőasztal. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekeket bevond a konyhai teendőkbe, de ugyanúgy fontosak a közös családi étkezések is.

Mik azok az alapelvek, amikre mindenképp érdemes odafigyelni?

  • rendszeres, napi ötszöri étkezés és megfelelő folyadékfogyasztás
  • minőségi alapanyagok, és megfelelő összetételű étrend
  • változatos táplálkozás
  • közös családi étkezés és közös konyhai pillanatok

Legyél kitartó és következetes!

Ha már vannak olyan berögzült szokások, amiken változtatni szeretnél, és ti, felnőttek már így étkeztek, de a gyerekek még nem elég nyitottak, próbáld így:

ReklámTas J Nadas, Esq
  • Ne erőltesd, érd el, hogy kóstolják meg azt, amit ti esztek!
  • Ha valamit elvonsz az étrendből, amit szerettek (pl. rendszeres édesség), ajánlj helyette valami alternatívát (pl. zabkeksz, gabonapehely szelet)
  • Vond be őket a menü tervezésébe, és akár a főzésbe is!
  • Példamutatás! Érezzék, hogy te is lelkes vagy, szeretettel készíted, fogyasztod az egészséges fogásokat!
  • Ne add fel 2-3 próbálkozás után! Lehet, hogy hetekbe, akár hónapokba telik, mire elfogadja az adott alapanyagot, de megéri a próbálkozás.

Ne félj segítséget kérni!

Ha nem vagy biztos abban, hogyan is kéne „helyesen” táplálkozni, vagy ez nektek, felnőtteknek is olyan változást okozna, amit nehezen tudtok megvalósítani, kérd dietetikus  segítségét! Az életmódváltás nem megy egyik napról a másikra, és a drasztikus változások hosszútávon nem szoktak működni. Egy szakember segítségével fokozatosan tudjátok elsajátítani a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait, és bevezetni ezt az életetekbe.

Forrás: igyteljesazelet.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.