A clevelandi magyarság jó híre ma is él diaszpóra-szerte. A nagymúltú, ma is erős közösség egyfelől nem virágozhatna történetének világos ismerete nélkül, másfelől nehezen élné túl az asszimilációs kihívásokat, ha nem lenne jól strukturáltan, szervezetekbe tömörítve az élete. Az Egyesült Magyarok Egylete 1902 óta fogja össze a clevelandi magyar szervezeteket. EME-elnökségének utolsó évében, dr. Szentkirályi Endre beszélt hallgatóinknak a kihívásoktól nem mentes múltról, a tervekben gazdag jelenről és a reménységgel teli jövőről.

Az előszóban, hogy új olvasóink, követőink számára pár sorban összefoglaljuk a clevelandi magyar közösség történetét. A clevelandi magyarság régi közösség, már a XIX. században már létezett. Az első emlékmű, amit az Egyesült Magyar Egyletek alapítói állítottak, 1902-ból származik és Kossuth Lajost ábrázolja. A mai másod- és harmadgenerációs clevelandi magyarok felmenői több bevándolási hullámban – politikai és megélhetési, gazdasági okokból – érkezetek az Újvilágba. A munkásosztály és az értelmiség tagjai egyaránt új hazára leltek az Egyesült Államokban, ők alapozták meg a Cleveland magyar nyelvű egyházi és kulturális életét, ők alapították a magyar iskolát, cserkészetet, társaságokat. Mára nyolc templomot és tizenöt magyar civil szervezet számlálhatunk. Egyszerre nevezhetjük fogyó és gyarapodó közösségnek a clevelandit, mivel van olyan egyesület, ami megszűnt, de olyan is, amelyik újonnan jön, és új lendületet ad a magyarságnak.
2022 sikeres év volt, a kölcsönös megértés és együttműködés jelszavak alatt telt. A különbözőségben meglátni az egységet, ez lehet az egyik kapaszkodó, amely a diaszpórában összetarthat olyan magyarokat, akik más-más korosztályokba, felekezetbe tartoznak, olykor különböző politikai nézeteket vallanak és más-más a diaszpóralétük családi története is. Ami összeköt bennünket az az, hogy clevelandi magyarok vagyunk – hangsúlyozta az EME elnöke. A korábbi évek tanulságait levonva a gyakorlati feladat áll a közösségek vezetői előtt: gondosabb körültekintéssel hangolják össze a dátumaikat az események megszervezése előtt, hiszen közös érdek, hogy a magyarokat egy helyre tömörítsük és mindenki részt vehessen akár mindegyik ünnepen.
Szentkirályi Endre prezentálta a Bocskai Rádió hallgatói és nézői számára a tavalyi év főbb eseményeit és legszebb pillanatait. Március 15-én, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 174. évében – dr. Marton Máriusz adventista lelkipásztor szakmai tudásának hozzáadásával – ökumenikus kórus szolgált a clevelandi központi megemlékezésen, az ünnepi beszédet ifj. Vajtay István, a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek alelnöke mondta. Az ünnepi megszólalásokat Petőfi-versek és népdalcsokrok keretezték. A nemzeti ünnep alkalmával Magyarország köztársasági elnöke évről évre kitünteti azokat a kiváló embereket, akik munkájuk által áldozatokat hoznak a magyar közösségért. Az amerikai diaszpóra körében ezúttal Ft. Dr. Krasznai Csaba református püspök úr érdemelte ki az elismerést, aki egyházi tevékenysége mellett immár tiszteletbeli konzulként is helyt áll.
A MÁRCIUSI IFJAK EMLÉKEZETE CLEVELANDBEN – ÜNNEPI RENDEZVÉNY MÁRCIUS 15. TISZTELETÉRE
A Hősök napja hagyományosan a Sunset Memorial Garden temetőben, a háborús emlékművek környezetében volt megtartva. Az Ohiói Nemzeti Gárda képviseletében Matthew Hopkins Főtörzszászlós (Command Sergeant Major), a Magyar Honvédség részéről pedig Erdész Viktor, a Washington DC Nagykövetségén működő Véderő Attasé Hivatalának munkatársa volt jelen.
HŐSÖK A MÚLTBÓL, HŐSÖK NAPJAINKBÓL – CLEVELANDI MEGEMLÉKEZÉS HŐSÖK NAPJÁN
Ft. Dr. Krasznai Csaba püspök úr tiszteletbeli konzuli beiktatására júniusban került sor, Magyarország kormánya nevében Takács Szabolcs washingtoni nagykövet avatta püspök urat hivatalosan is minden amerikai magyar pártfogójává. Ez az esemény a közösség életében is meghatározó volt és emlékezetes marad. Többszázan összegyűltek, hogy együtt örüljenek Krasznai úrral és egyben emlékezzenek a 2021-ben elhunyt Böjtös Lászlóra – mindenki Laci bácsijára – aki 33 évig töltötte be a nemes tisztséget és sokat köszönhetnek neki a clevelandiek.
JELES ESEMÉNY CLEVELANDBEN – TISZTELETBELI KONZULLÁ AVATTÁK FT. DR. KRASZNAI CSABÁT
Takács Szabolcs nagykövet úr látogatást tett a Cleveland State Egyetemen is, ahol találkozott az intézmény vezetőivel és eredményes tárgyalást folytattak a magyar mint idegen nyelv oktatást illetően. A magyar tanítás Magyarország támogatásával működik, és Dr. Fehér Krisztina vendégoktató szakmai tudásának köszönhetően nagyon népszerű kurzussá nőtte ki magát.
Nagy ünnep volt szeptemberben is a clevelandi magyarok háza táján, ugyanis ekkor volt 120 éve annak, hogy megalakult az Egyesült Magyarok Egylete és elkészült Kossuth szobra, melynek talapzata alá szimbolikusan 64 magyar vármegyéből hoztak földet az akkori közösségi vezetők. Angolul mondott ünnepi beszédet John Grabowski történész, a Clevelandi Magyar Történelmi Társulatnak munkatársa, aki nagyobb kontextusba helyezte a clevelandi magyarságot az egyéb nemzetiségek között. Elhangzott Kossuth Lajos 1852-ben Clevelandben mondott beszéde, jelen volt Kevin Deininger, Anton Deininger dédunokája, aki egy volt az 1848-as veteránok közül, aki Kossuth szobrának 1902-es avatásnál jelen volt. Díszvendégként üdvözölte a közösség Hollós Mátét, a szobrászművész dédunokáját Magyarországról, aki számára nagyon megható élmény volt az ünnep. Részletesen a szobor történetéről:
KŐBE VÉSETT TISZTELET ÉS ÖSSZEFOGÁS – 120 ÉVE ÁLL KOSSUTH LAJOS CLEVELANDI SZOBRA
Szeptember 27-én nagy megtiszteltetés érte a clevelandi magyarokat, ugyanis hivatalos látogatást tett a közösségben Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A magyar államfő beszédére megtelt a Szent Imre-Templom alagsori nagyterme, de ellátogatott a cserkészházba is, ahol szép táncprodukciót mutatott be a Cserkész Regös Csoport. Köszöntő beszédében kiemelte: “Még többen ismerjék fel a szükségét annak hogy nem elég itt magyarként élni… hanem érdemes és fontos ápolni a magyar kultúrát a magyar hagyományokat. ” .
Október 23-án hagyományos koszorúzásra gyűlt össze a közösség – körülbelül kétszáz tagja – az 1956-os emlékműnél, ahol az ünnepi beszédet dr. Szemerkényi Réka mondta. Magyarország volt washingtoni nagykövete angol nyelven köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a pesti srácok példát mutatnak mind a mai napig azzal, hogy az alig 18 éves fiatalként, a legerősebb igazságérzettel felvértezve kötelezték el magukat a közös értékek mellett.
Az református és római katolikus felekezetek élete sem volt eseménytelen 2022-ben, hiszen az Első Magyar Református Templom 130+1. évfordulóját, a Szent Erzsébet-Temlom a 130., a Lorain-i Magyar Református Egyház pedig fennállásának 120. évét ülte.
ÜNNEPELTEK A CLEVELANDI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK – INTERJÚ BÓNA RICHÁRD PLÉBÁNOSSAL
120 ÉVES A LORAIN-I MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
A covid óta a tavalyi volt az első év, hogy újra elindulhattak a világba a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai. Cleveland magyarsága Pásztor Orsolya, Biró Gergő, Erdélyi Áron és Máthé Zsolt személyében kaptak fiatalos, lendületes segítséget. A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásából működő program igazán hasznos, értékes és gyümölcsöző a diaszpóra számára.
MEGJÖTT A FELMENTŐ SEREG! – KCSP ÖSZTÖNDÍJASOK A CLEVELANDI KÖZÖSSÉGÉRT
Beszéljenek továbbra is otthon magyarul, járassák a gyerekeket magyar templomba, magyar iskolákba, cserkészetre, ápolják hagyományaikat, és működjenek másokkal együtt, hiszen csak kézen fogva képes a közösség komoly eredményeket elérni. – megköszönte a tavalyi sikereket és összefoglalta az idei évre szóló üzenetét dr. Szentkirályi Endre.
A 2023-as eseménynaptár:
- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére idén két alkalommal gyűlhetünk össze. Először március 15-én, szerdán, délután 5 órától a Belvárosi Clevelandi Főkönyvtár régi épületének második emeletén. Ott található ugyanis Petőfi márvány mellszobra. A megemlékezést koszorúzás követi majd.
- A következő vasárnapon, március 19-én délután 2 órától az Első Magyar Református Templom Bethlen-termében ünnepélyes megemlékezést tartunk, ahol a díszvendégünkként dr. Szilágyi Péter, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkárát köszönthetjük.
- A Hősök napja idén május 28-ra esik, ezen a vasárnapon szintén délután 2 órától találkozunk. A temetőben tartott tiszteletadáson jelen lesznek az Ohio National Gard és a Magyarország Washingtoni Nagykövetségének képviselői.
- Augusztus 20-án, államalapításunk és Szent István király ünnepén a római katolikus közösség rendez pikniket a Szent Imre-Templomnál.
- Szeptember folyamán ismét lesz Kossuth-emléknap, a pontos dátumot később közöljük.
- Az 1956-os forradalom 67. évfordulójára Dr. Papp Zsuzsanna történészt, a kanadai Magyarság hetilap főszerkesztőjét, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány elnökét várjuk, aki főszónokként tiszteli meg az eseményt és a clevelandi magyarokat.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!















![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








