Főoldal Blog Page 824

Életmentő programról döntött a kormány

A sport és az egészséges táplálkozás népszerűsítését, a dohányzás visszaszorítását, illetve a cukor- és a szívbetegek hatékonyabb gondozását, valamint a szívinfarktusos és a stroke-os betegek minél gyorsabb ellátását tűzte ki célul a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program, amelyet december végén fogadott el a kormány.

Bár az elmúlt években érdemben nőtt hazánkban a várható élettartam – 2001-hez képest a férfiaknál több mint öt, a nőknél három és fél évvel –, a statisztikák azt mutatják, hogy a lakosság egészségi állapota továbbra is kedvezőtlen képet mutat, és jelentősen elmarad az ország gazdasági helyzete alapján várhatótól – írja a Magyar Idők. A magyarok továbbra is rövidebb, valamint rosszabb minőségű életre számíthatnak a nyugat- és közép-európai államok lakosaihoz képest.

A legtöbb haláleset továbbra is szív- és érrendszeri betegségekre vezethető vissza, annak ellenére, hogy a szívinfarktusos betegek ellátásának javulásával a keringési elégtelenségből adódó halálozás az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent Magyarországon. A kormány éppen ezért komplex beavatkozáscsomagot fogadott el, amelynek megvalósítása segítheti a keringési megbetegedések visszaszorítását Magyarországon.

A szív- és érrendszeri megbetegedések legfontosabb kockázati tényezői a magas vérnyomás, a cukorbaj, a zsíranyagcsere-betegség, valamint az ezeket előidéző elhízás, dohányzás, alkoholizmus, egészségtelen táplálkozás és mozgásszegény életmód, így a megbetegedés megelőzését célzó komplex program ezekre koncentrál.

Elsőként egy országos szabadidős testmozgásprogram megvalósítását tűzték ki célul, hogy lehetőleg minél többen mozogjanak rendszeresen. A részletek kidolgozása a 2012 és 2014 között létrehozott egészségfejlesztési irodák, valamint a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport-szövetség feladata lenne, de biztosítanák azt is, hogy országosan mindenütt elérhetők legyenek „tárt kapus” sportlétesítmények a lakosság részére is.

Az egészséges táplálkozás elterjesztését továbbra is a közétkeztetési rendelet következetes végigvitelével kívánják elérni, döntően az iskolákban. A dohányzás visszaszorítása érdekében pedig úgynevezett leszokást segítő pontok létrehozását tervezik. Az éppen akut szívinfarktust vagy stroke-ot elszenvedő betegeknél pedig egyrészt a kardiológiai és neurológiai szakellátás további fejlesztését tervezik, másrészt olyan lakossági felvilágosító kampányokat, amelyek segítenek a beteg ellátásáig eltelt idő rövidítésében.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Soros civiljei harcba szólították Európát “a dögkórt terjesztő” Magyarország ellen

Az Európai Parlamentben lázították az uniós képviselőket a Soros György által támogatott civil szervezetek képviselői kedden Brüsszelben. A meghallgatást hazánk migrációs politikájának fő támadói, a LIBE bizottság oszlopos tagjai, Sophie In’t Velt és Frank Engel vezették. A Helsinki Bizottság magyar, lengyel és horvát vezetői, valamint a Civil Társadalom Alapítványok képviselői mint fertőző betegégről beszéltek a magyar kormányzati politikáról. Azt hangoztatták, hogy az antidemokratikus, gyűlölködő és kirekesztő szemlélet – ahogy Frank Engel fogalmazott, “obránizmus” másolódik. Már nem csak Magyarországtól, hanem Lengyelországtól és Horvátországtól is meg kell védeni Európát, s ami szerintük vészjósló, a kórral már Ausztriát is próbálják megfertőzni.
Magyarországról a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Pardavi Márta érkezett panaszra, aki a legsötétebb diktatúrákat idéző képekkel festette le a mai “állapotokat”: “Magyarországon nincs sajtószabadság, mert kormányzati kézben van média, amit a demokrácia képviselői és a civilek elleni hadjáratra használnak, tombol a rasszizmus, a kirekesztés, a civilek elnyomása, a társadalmat gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltés mérgezi, amit a magyar kormány törvényekbe iktat.”

Hasonlóan vélekedett saját hazájáról Pardavi lengyel kollégája, Malgorzata Szuleka, illetve Horvátországról Ivan Novosel (Human Rights House), azzal az enyhítéssel, hogy meglátása szerint Horvátországban az előző kormány bontotta le a demokráciát, és az új kormány bűne az, hogy hat hónap alatt nem építette újjá.

A LIBE bizottság tagjai nem csak végighallgatták a saját hazájukat támadó civileket, hanem rájuk is kontráztak. A nemzeti politikát beteg demokráciaként aposztrofálták, aminek orvossága a liberalizmus. Sőt mi több, gyakorlatilag az ő meglátásuk szerint egy demokrácia csakis liberális lehet. A migráció és a kötelező betelepítés elleni kiállás, az illegális bevándorló tömegek okán vélt nemzetbiztonsági kockázat, a határvédelem, és a kvóta elutasítása ezeknek a beteg demokráciáknak a fertőző kórokozója. Hangsúlyozták, hogy mindezzel szemben csak egy széles körű európai összefogás, egy egységes fellépés lehet a megoldás. “Lehet, hogy az ő gyűlöletbeszédük a hangosabb, de mi vagyunk az erősebbek” – mondta Sohie in’t Velt, aki Orbán Viktor miniszterelnököt is megszólította a jelenlévő magyar újságírókon keresztül. Úgy fogalmazott, hogy a magyar sajtó mikrofonjai előtt is kijelenti és innen üzeni Orbánnak, hogy nem kérnek belőle s gyűlölködő politikájából Európában.

A Nyílt Társadalom Alapítványok képviselője pontokba szedve bizonygatta, mennyire intoleráns és kirekesztő, elnyomó a magyar orbáni politika, a sirámokból természetesen nem maradhatott ki Soros egyeteme, a CEU “ellehetetlenítése” sem. A hozzászólók között Michael Boni lengyel néppárti képviselő még tovább tudta fokozni, az addigra két órája tartó Magyarországra zúduló szitokáradatot. Azt mondta, ő már nem csak beteg demokráciát, hanem ébredő fasizmust lát, ami ellen minden eszközzel fel kell lépni.

Nyilván ezen eszközök egyike lehet az a 60 oldalas kiadvány, amit az EP meghallgatáson is osztogattak. A több nyelven megjelent füzet a magyar, a lengyel és a horvát demokráciára rendkívül veszélyes, gyűlöletes politikájával riogatja Európát. A kiadvány megjelenését mellesleg a Norvég Alap és a Svájci Alap támogatta.

Délután egy újabb meghallgatáson általában a demokrácia helyzete volt a téma, de természetesen az itt felszólalók is Magyarországgal és a magyar politika okozta fenyegetettségről beszéltek. Guy Verhofstadt belga liberális politikus hazánk hetedik cikkely szerinti szankcionálását sürgette. Úgy vélekedett, hogy az a fajta antidemokratikus politika, amit Magyarország képvisel, és ami “copy paste” módon terjed tovább, az unióban csak a jóból akarja kivenni a részét. Ez a politika megosztja Európát, ami mindennél veszélyesebb – vélekedett Verhofstadt.

PestiSrácok.hu (Brüsszel)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Bocsánatkérésre kérte a román miniszterelnököt az RMDSZ ügyvezető elnöke

A magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatának visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudose román miniszterelnököt Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke.
Mihai Tudose román miniszterelnök

Az egyik közösségi portálon tett román nyelvű bejegyzésében Porcsalmi Bálint felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez méltatlannak minősítette a román kormányfő szerdán késő este tett nyilatkozatát. Úgy vélte, hogy “a primitív és középkori viszonyokra jellemző” nyilatkozatával a miniszterelnök “leplezetlenül megfenyegette” a székelyföldi magyar közösséget.

“A miniszterelnök vagy nem tájékozott, vagy semmit nem értett meg az RMDSZ arra vonatkozó javaslatából, hogy kezdődjön őszinte párbeszéd a románokkal az autonómiáról” – fogalmazott Porcsalmi Bálint. Hozzátette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, “de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele”.

A politikus arra utalt, hogy időközben a Dcnews.ro portál közzétette a miniszterelnök teljes nyilatkozatának a leiratát. Ebben azok a részek is szerepelnek, amelyek a szerda esti tévéadásban a rossz telefonkapcsolat miatt alig voltak kivehetőek. E leírás szerint a kormányfő a következőket is mondta: “Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Az RMDSZ ügyvezetője azonban az állásfoglalásában a nyilatkozat egy pontatlan átiratára hivatkozott, amelyben az állt: “ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett”.

Az RMDSZ Borboly Csabának, a szövetség Országos Önkormányzati Tanácsa elnökének a tiltakozó állásfoglalását is eljuttatta csütörtök este az MTI-hez. Borboly Románia alkotmányát idézte, melynek 6. cikkelye kimondja: az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez. “Márpedig a székely zászló identitásunk kifejezésének egyik fő eleme, amelyről nem mondunk le” – jelentette ki a politikus, aki a székelyföldi Hargita megye önkormányzatát vezeti.

A miniszterelnök a szerda esti interjúban azt is megemlítette, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar pártok felvetését, alábecsülni sem kell, de túlságosan nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki. Úgy vélte, hogy az autonómianyilatkozatnak csupán az a célja, hogy román-magyar marakodással teljen el Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumi éve.

Mihai Tudosét azzal kapcsolatban kérdezte szerdán a Realitatea hírtelevízió, hogy hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Hargita mondája

“Miután jól kibámultuk magunkat, miután lelkünk eltölt az élvvel, a Bélhavas tetejét tettük vizsgálódásunk tárgyává. Ennek tetőlapján több száz hold kiterjedésü, délre lejtő fennlapály terjed el, hol az örökké uralgó szél és hideg miatt csak rideg tenyészet van, az islandi lichennel vegyült mohatelepek lágy szőnyege bevonta talajon már a borsika, ezen élődi fa is csak alig arasznyira nő fel, egy egy árva virág, s néhány diszes saxifrága-telep szinezi ki az áfonyaágyaknak sürü, tömör tábláit.

Ezen egyenes felületü fennlapból az Asztalkőtől vagy ezer lépésnyire, egy kerek idomú, alólról is felötlő sziklacsucs emelkedik ki egyenesen elcsapott fennlappal. Itt volt a hagyományok szerént Béla vára, melyről a Bélhavas neve is eredne. Ugyan is midőn a világ renditő hun birodalom össze omlott, s a hóditott népek a boszú fegyverivel kezdték üldözni a hunok megmaradt töredékeit. Azok, kik e vérrel szerzett hazától megválni nem akartak, vagy ide szorulva távozni nem tudtak, s a felzúdult népek alattvalói lenni sem akartak: Erdély keleti oldalának természet által is védett rengetegjei közé vonták meg magokat, hol az őserdőktől környezett legmagasabb hegycsucsokra várakat épittettek, s függetlenségök megvédése és egymás oltalmára szövetkezvén, elhatározták, hogy midőn valamely várterület lakóit vész fenyegeti, ott lármafa gyujtatván; a többi vár lakói a megtámadottnak oltalmára siessenek.

Ezen egymással egybefüggésben, s láttani összeköttetésben lévő várlánczolatnak középpontját képezé – a hagyomány szerént – ezen a Hargita tetőn épült, legmagasabban fekvő Béla vára, honnan egész Csik, Udvarhelyszék és Erdővidék végig pillantható volt, s midőn itt vész-tűz gyujtatott fel, akkor vész fenyegette a rabonbánok honát, s mindenki fegyveresen tartozott a fenyegetett haza oltalmára sietni. E vár a hagyomány szerént még a mongol duláskor állott. Most annak semmi látható nyoma nincsen; a hegycsucs körül mindenütt nagy halom szabályszerü lapos kő halmaza hever, mi a néphit szerint a leomlott várfalak maradványa lenne.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda itt hallgatható meg a legendarium.ro -n!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Dagasztás nélküli parasztkenyér!

Egyáltalán nem nehéz házi kenyeret sütni! Olyan ínycsiklandó lesz, mintha a nagymama készítette volna!

Hozzávalók:

  • 530 g liszt
  • 10 g friss élesztő
  • 420 ml víz
  • 1 kiskanál só
  • (ízletesebb lesz, ha öntünk hozzá egy kis olivaolajat)

Elkészítés:

Tegyük az élesztőt kevés meleg vízbe és hagyjuk felfutni. A lisztet szitáljuk át és tegyük egy tálba, keverjük hozzá a sót és a felfuttatott élesztőt. Gyúrjuk, dagasszuk össze közepes keménységű tésztává. A tésztához még önthetünk egy kevés vizet, ha nem elég lágy. Takarjuk le a tálat egy fóliával és hagyjuk a kenyértésztát állni, szoba hőmérsékleten 2 órán át. Amikor a tészta a duplájára nő, tele lesz apró kis buborékkal. Ekkor takarjuk le a tésztát fóliával és tegyük a hűtőbe, egy éjszakára. Másnap lisztes kézzel vegyük ki a tésztát a tálból, lisztezett deszkán formázzuk meg kerekre, vagy éppen olyan gormára amilyenre szeretnénk. Előtte egy sütőformát béleljünk ki sütőpapírral és szórjuk meg egy kis liszttel. Tegyük bele a kiformált kenyértésztát és hagyjuk állni 40 – 60 percig. Mindeközben melegítsük elő a sütőt 4ooF fokra.

A megformázott kenyérre készítsünk 3 vágást, egymás mellett, majd tegyük be sülni. Egy másik tepsibe tegyünk 1,5 pohár forró vizet és tegyük be ezt is a sütőbe. Süssük a kenyeret 45 percig, majd tegyük egy tányérra és hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés: a friss élesztő helyett használhatunk szárított élesztőt is, a fentiekben említett liszt mennyiségéhez 4 g szárított élesztő szükséges. Ez a kenyértészta hűtőben tárolható 2 hétig is.

Forrás –  www.diabetika.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Miért nem értjük meg egymást? X, Y és Z generációk egymás közt

Megdöbbentő és valljuk be, szórakoztató megfigyelni, hogy egy nagyobb családi összejövetelen mennyire másként viselkednek a jelenlévők, ha különböző generációkhoz tartoznak. A korábban 25 évre becsült generációváltás mára 15 évre csökkent, magyarázva ezzel az eltérő kommunikációs szokásokat, a változó párkapcsolati elvárásokat és az életről való felfogásbeli különbségeket.

Az nem újdonság, hogy a fiatalok nehezen fogadják el az idősebbek normáit, emiatt lázadónak, sokszor tiszteletlennek vélik őket az idősebbek. Ahogyan nem változott az sem, hogy a feltörekvő nemzedék számára kinyíló világ sokkal gazdagabbnak, sokrétűbbnek, színesebbnek tűnik, mint az előző generációké volt. A konfliktust általában az okozza, hogy a híd, amely összeköti a különböző évtizedekben születetteket, sokszor túl vékony, ingatag. A felek csak nézegetik egymást a túlpartról, nem tudják, hogyan létesítsenek egymással kapcsolatot. Ez még a jobbik eset, mert legalább van szemkontaktus. Ám az okostelefon vagy a tablet kijelzőjébe bújt fiatalokkal még ez a próbálkozás is komoly elszántságot igényel.

1. Ilyen az X-generáció

Az X-generáció tagjai a mai negyvenesek (kb. 1965-1979 között születtek). Félig-meddig az információs világba nőttek bele, rutinos internethasználók, de a GPS mellett még a papír alapú térképek is ott pihennek a kesztyűtartóban.

Nem ragaszkodnak a digitális kultúrához, ha munkájuk ezt nem követeli meg, ők az úgynevezett digitális bevándorlók. Személyes kapcsolataikat igyekeznek minél inkább ápolni, fontosak számukra a négyszemközti vagy társas beszélgetések, melyeket heti találkozásokkal erősítenek meg.

Az X-generáció Magyarországon a rendszerváltás idején vált nagykorúvá. A gyermekként megismert világ szabályai akkor hirtelen érvénytelenné váltak, az új világ viszont még kiismerhetetlen volt számukra.

Közösségi gyermekkort éltek, jó érzéssel töltötte el őket az összetartozás, a mainál jóval nagyobb közbiztonságnak köszönhetően gyermekként önállóbb, szabadabb életet élhettek a grundokon, a tereken. E nemzedék tagjait tartják a legmegbízhatóbb munkavállalóknak, jó csapatjátékosok, gyakorlatiasak, gyorsan reagálnak és tudják, hogy a munkáért meg kell küzdeni.

2. Az X-generáció nehézségei

Életkoruk és a felgyorsult környezet miatt közülük kerül ki a legtöbb depressziós, aki belefáradt vagy beleunt eddigi tevékenységeibe, de az újrakezdést már későinek tartja. Ugyanakkor tisztelik a felettük álló generáció szabályait, de már kevésbé hiszik el, hogy mindenki csak olyan életet élhet, amilyenbe beleszületett.

A család és a gyermekvállalás fontos cél az életükben, de már itt is megfigyelhető ennek a tendenciának a csökkenése. Szociológusok szerint ez a nemzedék lesz az első, amelynek később, ha nem gondoskodott saját magáról, akkor a pihentető nyugdíjas évek helyett az élethosszig tartó munkavállalásra kell felkészülnie.

3. Ilyen az Y-generáció

Az Y-generáció, a nyolcvanas évek gyermekei. Köztük és a tíz évvel idősebb korosztály közötti szakadék meglehetősen mély. Ha egy X-generációs férfi szerelmes levelet írna egy Y-generációs hölgynek, minden bizonnyal hiába várná a postást a válasszal, mert a lány addigra e-mailen dobná a kosarat (vagy a keszkenőt), de csak miután alaposan „kiguglizta” és a Facebook adatlapját is tüzetesen átvizsgált a levélírónak.

Majd ezt követően a hölgy részletesen beszámolna az eseményekről a blogjában, amit az Ipodján ír, s ha valamilyen szót nem tud, hogyan kell helyesen írni, akkor sem a könyvespolchoz szalad a Magyar helyesírás szabályainak 12. kiadásáért, mert az túl sokáig tartana, hanem a böngészőben keres rá.

4. Az Y generáció nehézségei

Velük kapcsolatban alakult ki a Pán-Péter szindróma elnevezés, ami arra utal, hogy aktív munkavállalóként később jelennek meg a munkaerő piacon, elvégeznek egy, két vagy több iskolát, majd utazgatnak vagy gyakorlatot szereznek.

Az Y-gyermek addig is a szüleinél marad, akik ellátják, segítik mindenben, az önálló életet nem erőltetik számára. A szüleiktől eltanult nyugalom lassúságnak tűnhet a fiatalabb generáció számára, akik már úgy nőttek fel, hogy ha nem igyekeznek megfelelni ebben az érdekvezérelt világban, akkor elvesztik egzisztenciájukat és a partvonalra kerülnek.

5. Ilyen a Z-generáció

A Z-generáció tagjai az 1996-2007 között született fiatalok. Legidősebb tagjaik mostanában érik el a felnőtt kort. El sem tudják képzelni, mit csináltak szüleik gyermekként, amikor még nem volt Play Station, okostelefon és más digitális kommunikációs eszköz. Tanulásuk, felfogásuk annyira eltér a korábbi generációkétól, hogy az oktatási rendszer sem tudja követni, és ez egyre nagyobb problémát okoz majd a jövőben.

Az ő életükben sokszor a könyvek már csak a szülők furcsaságai, ha olvasni akarnak, akkor azt is digitális platformon teszik. Internetfüggők, de ez a függőség nem egyfajta káros szenvedély, hanem alapfunkció az életükben.

6. Z-generáció = konzumcsecsemők generációja

Érzelmi kapcsolataik szegényesek, ők a jövő robotemberei – véli Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, hozzátéve: felnőtté válásuk tempója lelassult, gyakran követelőző „konzumcsecsemők”.

Nagyon megnézik, mire adják ki a pénzüket, nem halmoznak fel felesleges tárgyakat, de amit divatosnak és menőnek vélnek, azt megveszik. Csak éppen alaposabb utánajárás és mérlegelés után döntenek, mint a néhány évvel idősebbek (jobbat, olcsóbban) – ebben persze nagy segítségükre vannak a különböző appok.

Nem szabadna elfelejtenünk, hogy hamarosan ők lesznek a társadalmat irányító felnőttek és a következő generáció szülei is egyben. Gyermekeik még meg sem születtek, de már elnevezést is kaptak: ők lesznek az alfa generáció. Hamarosan rajtuk is lehet hüledezni.

Forrás: bien.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

“A hit kiárusítása” címmel filmet mutatnak be az amerikai templombezárásokról

A film 7 napig, január 14-ig, érhető és megnézhető a DunaTV weboldalán ITT.

2018. január 7-én, vasárnap 13.50-kor a

Duna World bemutatja

a Vatikáni Rádió magyar adása munkatársának, Somogyi Viktóriának dokumentumfilmjét

“A hit kiárusítása címmel.

Los Angelesben tartották az amerikai templombezárásokról készült magyar dokumentumfilm világpremierjét.

A Los Angeles-i La Femme nemzetközi fesztivál közönsége ismerhette meg elsőként az A “hit kiárusítása” (Foreclosing on Faith) c.  dokumentumfilmet, amelyet a vatikáni rádió magyar adásának munkatársa, Somogyi Viktória és az Emmy-díjas Jeff MacIntyre amerikai operatőr-producer készített. A dokumentumfilm az Egyesült Államokban riasztó méretű és gyorsaságú templombezárásokat mutatja be: pontosan elemzi az okokat, felvillantja a háttérben húzódó anyagi megfontolásokat és aprólékosan feltárja a hívők néhol hősies küzdelmét a közösséget megtartó templomokért.

Somogyi Viktória az MTI-nek elmondta: “az Egyesült Államokban immár történelmi méreteket ért el a katolikus templomok bezárása, pedig ezek a plébániák a társadalmi háló biztonságát nyújtó közösségi élet terei is, s minden egyes alkalommal, amikor bezárnak egy-egy templomot, a közösség egy része belerokkan”. Somogyi Viktória megfogalmazásában a filmben az új évezred Dávid és Góliát története rajzolódik ki. – A filmben amerikai magyar plébániák kálváriájáról is szó esik és drámai vallomások elevenítik fel a clevelandi magyar katolikus templom megmentéséért folytatott küzdelmet, amely egyébként győzelemmel ért véget, a templom ugyanis megmenekült a bezárástól.

A film létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) mellett a Magyar Média Mecenatúra Program Ember Judit-pályázata támogatta 10 millió forinttal.

A La Femme nemzetközi filmfesztivált 2005-ben alapították és a filmipar női alkotóit – operatőröket, rendezőket – hivatott támogatni.

A film 7 napig, január 14-ig, érhető és megnézhető a DunaTV weboldalán ITT.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkész Rádió – 2018. január 7-i adása

Tartalom:

    • Lamperth Zoltán, igazgató és Kovács György, aligazgató beszámolnak az új gyengélkedő építéséről a Sík Sándor Cserkészparkban.
    • Pigniczky Eszti és Szigeti Mátyás beszámolnak a kántálásról és betlehemezésről
    • Cserkész hirdetések

A hanganyag és a film elérhető a vasárnapi élőadás után itt is.

Szombaton, 2017. december 16-án, a cserkészvezetők hagyományőrző kántálása és betlehemezésére került sor. Erről az…

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, January 7, 2018

Új Gyengélkedő

A Sík Sándor Cserkészpark új Gyengélkedője majdnem kész! Az Ön támogatására szükség van, hogy időben működő képes legyen! Az adományokat itt várják a cserkészek: https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr?cmd=_s-xclick&hosted_button_id=6X7YJW4UAE9LY______HA MEGOSZTJA ezt a filmet az is nagy segítség! Áldott Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk!

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Friday, December 22, 2017

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Visszatekintés 2017-re

Szokásunkhoz híven minden évben a mögöttünk hagyott évről számadást készítünk. Ez most a rádiónk ötödik ilyen éves összefoglalója.

Szinte minden év végén az az érzésünk, hogy nehéz lesz az előző évet túlszárnyalni, de amikor elkezdjük visszanézni, összegezni egész évi munkásságunkat, mindig meglepetéssel látjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Büszkén elmondhatjuk, hogy a 2017-es évben sem kell szégyenkeznünk, mert sikerült nagyon sok mindenről, eseményről hírt adnunk, sikerült több helyszínre eljutnunk mint tavaly, nagyon sok magyar vonatkozású rendezvényen részt vennünk amelyekről írásos, fényképes és videó beszámolókat is készítettünk. Mindezekről röviden, hónapos lebontásban teszünk csupán említést, ha valakit vagy valamilyen eseményt nem említenénk az csupán annak betudható, hogy nem szeretnénk önöket untatni. Természetesen ezeken az alább felsorolásra kerülő rendezvényeken, eseményeken, helyszíneken a Bocskai Rádió valamelyik munkatársa részt vett és dokumentálta azt akár fotókkal, akár videokamerával akár egy írott cikkel.

A januári hónap rögtön izgalmasan kezdődött, 14.-én, szombaton délután kezdetét vette a 2017-es év előadás sorozata a Clevelandi Magyar Múzeumban, Dr. B. Stenge Csaba a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasának előadásával. A szakember a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott történelem szakon, jelenleg a tatabányai levéltár igazgatója és itt, Clevelandben négy hónapig a magyar szellemi értékek hazajuttatásában tevékenykedett. Egy másik szintén januári esemény, 21-én itt a John Carroll Egyetemen, Kulas előadótermében került sor a rádiónk által szervezett zongorakoncert-esttel egybekötött előadásra, amelynek főszereplői Várnagy Andrea, Farkas Zsolt zongoraművész-házaspár és Vujity Tvrtko sztárriporter volt. Az est folyamán gyűjtött adományokat két egyenlő részre elosztva fölajánltuk jótékony célokra. Az egyik részt a Fillmore-i cserkészpark Gyengélkedőjének az újraépítésére szükséges pénzalapba, a másikat a Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat által kijelölt célokra: azaz a Haitiben működő Magyar Iskola és Árvaház javára, valamint a Kárpát-medencében szegénysorban élő gyermekek ellátására. Ezúton is újra megszeretnénk köszönni Dr. Pereszlényi Pintér Mártának a hathatós közbenjárását már másodszor az előadótermet illetően, amelyet az egyetem most is jutányos áron bocsátott a rendelkezésünkre. E két esemény mellett sok minden más is történt, például Dr. Puskás Judit az Akroni Egyetemi laboratóriumában tartott nyílt napokat, egy ökumenikus istentiszteletre is sor került a clevelandi Baptista gyülekezetnél. Mezei András atya tartott egy szerény köszönő vacsorát. Mindezeken az eseményeken részt vettünk mi is és természetesen hírt is adtunk az akkori adásainkban.

Február hol a nyár ? Kérdezhetnénk, de igazából messze még a nyár februárban. Jótékonykodásból sosem elég mondhatnánk, ez most sem volt másképp. De kezdjük az elején. Február 11-én Clevelandbe látogatott dr. Szemerkényi Réka Magyarország akkori washingtoni nagykövete, aki látogatása során előbb Falk Viktor újonnan megjelent könyvének a bemutatóján vett részt a Clevelandi Magyar Múzeumban, majd pedig a Szent Imre templomnál megrendezett farsangi mulatság és egyben adomány gyűjtő est díszvendége is volt. Ennek a jótékonysági ebédnek a bevételéből egy villámcsapás miatt leégett erdélyi, Atyha település templomának az újraépítését támogatták. Itt adtuk át mi is a clevelandi Cserkészeknek a Bocskai Rádió adományát, amellyel a Fillmore-i cserkészparkban épülő Gyengélkedő építési költségeihez járultunk hozzá. Február hónap közepén megtartották a clevelandi magyar egyesületek vezetőinek és képviselőinek jelenlétében az Egyesült Magyar Egyletek rendes évi gyűlését. Az EME ernyőszervezet ezen találkozási alkalmán – mivel az előző alelnök, Megyimóri Mária lemondott tisztségéről – megválasztották az új alelnököt dr. Szentkirályi Endre személyében.

Február 12-én és 19-én, két vasárnapi adásunk alatt került sor az éves adománygyűjtő akcióra, a John Carroll Egyetem részére, mint tudják ez az egyetem ad otthont a Bocskai Rádiónak is. Több mint 150 magánszemély, család, magáncég támogatott minket, 6 magyar szervezet és hét magyar templom adományozott nagylelkűen 2017-ben is. Ezzel az idén is a második helyen végeztünk, de higgyék el mi egyáltalán nem vagyunk szomorúak emiatt a második helyezés miatt, büszkék és hálásak vagyunk az önök nagylelkűségéért. Mint már többször is említettük, mi a rádió munkatársai, mindannyian önkéntes alapon végezzük ezt a reményeink szerint közösségépítő munkát hétről hétre, de az egyetem fenntartási költségeibe a különböző nemzetiségi műsorok hallgatói részt vállalhatnak az évente egyszer megrendezett adománygyűjtési akció keretében. Az önök nagylelkű segítségére és támogatására az idén is számítunk.

Márciusban nemzeti ünnepünk koszorúzással kezdődött a Petőfi Sándor szobornál a Clevelandi Központi Könyvtárában, ahol kb. száz érdeklődő volt jelen, köztük a különböző magyar egyesületek vezetői. Az ünnepélyes koszorúzás alkalmával és maga a helyszín választásával is tiszteletünket róttuk le nemzetünk nagy forradalmára és neves költője előtt, Petőfi Sándor előtt. Az őt mintázó szoborról és annak a város szívében való létéről szerintem nagyon kevesen tudtak és az EME (Egyesült Magyar Egyletek) vezetősége ezért  határozott úgy, hogy ezáltal szerezzenek tudomást erről a szoborról a clevelandi magyarok és nemcsak. Szintén márciusban egy ünnepélyes istentiszteletre került sor az Első Magyar Református Egyház templomában. Amellett, hogy megemlékeztek a gyülekezetben az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről és hőseiről, ez alkalommal nyitották meg Clevelandben a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából azt az emlékévet, amely csatlakozott a világszerte meghirdetett emlékévhez. Hargitai István kollégánk Columbusból, Kumin Ferenc főkonzul úr New Yorkból hoztak önöknek és nekünk beszámolót a nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban rögtön az ünnepségek után. Évek óta megrendezik a szavalóversenyt a magyar iskolába, a tavaly is így történt egyre népszerűbb a kicsik-nagyok körében ez a vetélkedési forma.

Áprilisban sem unatkoztunk, Mezei András atya a clevelandi Szent Imre római katolikus templom plébánosa a belvárosi Magyar Múzeumba előadást tartott híres magyar királyunkról, Szent Lászlóról. Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2017-es évre Szent László emlékévet hirdetett meg ennek volt az az apropója. A Cleveland State Egyetemen (CSU) „A Magyar kultúra jelenléte és hatása az amerikai művészet színtéren” címmel tartott előadást Dr. Müller Péter, Fulbrightos vendégtanár, amelyre szintén az áprilisi hónapban került sor. Különböző interjúkat is hallhatnak az adásainkban, szinte nincs olyan hét amikor ne lenne valamilyen élő vagy felvett interjú, de bizonyos hogy minden hónapra jut legalább egy. Egyik ilyen beszélgetés Dr. Bencsik Zita Magyarország chicagói főkonzulátusának frissen kinevezett főkonzuljával készült élőben az április 9-ei élő adásunkban, aki csupán pár napja érkezett az Egyesült Államokba. Mint azt már addigra hírül adtuk néhány adásunkkal azelőtt is, kicserélődtek a magyar diplomaták különböző amerikai városokba a nyár folyamán. Azt is el kell mondanunk hogy az érdeklődésünk elsősorban Clevelandre és közeli környékére hangsúlyozódik, de minden magyar vonatkozású eseményről, rendezvényről szívesen beszámolunk, lehetőségeinkhez mérten részt is veszünk ezeken. Ezért is hallhatnak néha San Franciskóból, Chicagóból, New Yorkból vagy éppen Kanadából magyar vonatkozású híreket, élménybeszámolókat, tudósításokat.  No de maradjunk Clevelandben, pontosabban Akron városában, ahol április 26-án tartotta a Rubber Division amerikai székhelyű, kémiai kutatásokat támogató szervezet a 191. tudományos konferenciáját és díjátadó gáláját . Ennek keretében egy kiemelkedő magyar kutatónőt jutalmaztak a szakterületén széles körben elért eredményeiért és felfedezéseiért a 2017-es év Charles Goodyear aranymedállal, amelyet a Rubber Divison támogatott és ezen konferencia elismerések közt a legkiemelkedőbb. Ez a kutató, aki munkája során többek közt a Nobel díjas Oláh György mellett is tanulhatott és tevékenykedhetett, nem más, mint dr. Puskás Judit, akire nem csak a helyi magyarok és a kutatótársai lehetnek büszkék, hanem méltán nevezhetjük nemzetünk egyik kiemelkedő büszkeségének is. Sok sikert a további munkájában a doktornőnek.

Májusban is mozgalmasak voltak a mindennapjaink, sok színvonalas programból lehetett válogatni. A Cserkész Barátok Köre szervezésében az idei 61. clevelandi Cserkészbálon, kb. 200-an vettek részt. Május 18-án, tartotta a Hungarian American Coalition, vagyis az Amerikai Magyar Koalíció ez évi gála estjét Washington DC-ben, amelyet immáron 13. alkalommal rendeztek meg. Két napos konferenciát szervezett május 20-21 között a Amerikai Magyar Koalíció, HATOG néven. Ez volt a jubileumi tizedik konferencia, amelyre a Washington DC-beli Marymounth egyetem egyik előadó termében került megrendezésre. Pénteken este került sor Washingtonban a Sheraton hotel báltermében a 2017-es év washingtoni Magyar Báljára. Telt ház volt, lehettünk úgy 250, akik közt sok magas rangú személyiség és politikus is volt. Május 22-én tartották a clevelandi Magyar Iskolánál az évzáró ünnepséget, ahol jelen voltak nem csak a diákok és a tanárok, hanem a szülők, nagyszülők és rokonok is.. A program előbb Szentkirályi Csia Judit igazgatónő köszöntőjével, majd  Ft. Mezei András atya nyitó imájával kezdődött, majd az óvodások adtak elő egy közös műsort, amelyben gyerekjátékokat mutattak be. Május végén elbúcsúzott a magyarországi KCSP program ösztöndíjasa Pethő Krisztina, aki kilenc hónapig volt aktív tagja a clevelandi magyarok életének, sokan megismerhették kellemes személyiségét, nagy segítségünkre volt a rádióval kapcsolatos munkánkban is. Köszönjük szépen Kriszta.

Június 9-én a Nyugat-oldali Református Templomban egy igazán nagyszerű művész estre került sor. Takács Katalin kanadai honfitársunk szervezésében három művész jutott el városunkba. Szentmártoni Imre, művésznéven St. Martin, a szaxofon hazai mestere lépett fel, Simon András grafikus művész és költő és fia, Szentmártoni Norman társaságában. Pünkösd ünnepét a keresztyének 2017-ben világszerte június 4-én tartották. Nekünk, magyaroknak, ez egyben a Trianonra emlékező nemzeti gyásznap, hivatalosan a nemzeti összetartozás napja is. Egy nappal korábban irodalmi estet szerveztek a clevelandi Nyugat Oldali Református templomban. Június 16-án Cleveland belvárosában, a TeamNeo cég székhelyén a budapesti Amerikai Nagykövetség szervezésében érkezett egy négytagú üzletemberekből álló delegáció, akik Washington DC-ben részt vettek a SelectUSA amerikai befektetéseket ösztönző konferencián. E találkozón lehetőség nyílt számukra, hogy különböző üzleti ágakból érkező cégek képviselőivel találkozzanak és közös üzleti lehetőségeket tárgyaljanak meg, új üzleti kapcsolatok megteremtését keressék Ohióba. Szintén júniusban Gulyás Gergely az Országgyűlés fideszes alelnöke az Egyesült Államokba látogatott aki kongresszusi tagokkal, kutatóintézetek vezetőivel és munkatársaival, különböző szervezetek így például egy családvédelmi, egy adóreformot vizsgáló és egy, a kereszténység védelmét céljául kitűző központ képviselőivel is folytatott megbeszéléseket. Látogatása célja minél szélesebb körben megvitatni amerikai törvényhozókkal a magyar-amerikai kapcsolatokat, valamint az Európa és a NATO előtt álló kérdéseket. Az alelnök úr egy rövid telefonos interjúban készségesen válaszolt az általunk feltett kérdéseinkre.

Július hónap elején, bizonyára többen emlékeznek, a méltóan híres Csipke tánctáborba szoktunk eljárni, ahol mindig nagyon jól érezzük magunkat, kellemes családias a hangulat. A lelkünket simogatja a sok tehetséges magyar gyermek látványa, akik a játék és kikapcsolódás mellett magyar népzenét és magyar néptáncot tanulnak, ezzel is hozzájárulva magyarságuk megőrzéséhez. Természetesen a felnőttek is minden évben elsajátíthatnak különböző néptáncot a magyar néptánc csodálatos és változatos világából. Szintén július elején egy hihetetlen élménybe volt részünk, amikor a már 35 éve létező erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia népes – 127 gyerekből és 13 felnőttből álló – csapata eljött Kanadába. A koncertkörút apropóját az adta, hogy idén július elsején az észak-amerikai ország államiságának 150. évfordulóját ünnepelte. Magyarország kormánya és külügyminisztériuma lehetővé tette, hogy a jubileumon a Gyermekfilharmónia – vagy közszájon forgó nevén a Fili – képviselje a Kárpát-medencei magyarságot. Az utolsó koncertjüket a Niagara vízesésnél mutatták be, ahová többen is elmentünk innen Clevelandból is. Haáz Sándorral, a Fili karnagyával és vezetőjével készítettem egy tanulságos interjút. A Nyári Magyar Iskolatábort július 8 és 22 között tartották a Fillmore, NY-i Sík Sándor Cserkészparkban. Az Iskolatábor az idén az 50. évfordulót tartó évét érte meg, ahol évente 40-60 amerikai és kanadai diaszpórában élő magyar gyermekek két héten keresztül, tanulhatnak magyarul és ismerhetik meg a magyar kultúrát és néphagyományokat. Gyombolai Péter, a Nemzeti Összetartozás Tanácsosa, Magyarország Washingtoni Nagykövetsége képviseletében vett részt a Nyári Magyar Iskolatábor záró napjain amellyel a Magyar Kormány támogatását fejezte ki a szórványban élő magyarság iránt, akkor amikor azok a magyar nyelv és kultúra megőrzésében fáradoznak. A Clevelandi Magyar Múzeumban új kiállítás nyílt július 25.-én Ismerjük meg Magyarországot címmel. Multimédia eszközök segítségével bemutatta Magyarország gazdag kultúráját és történelmét. A kiállítás meglátogatók bepillantást nyerhettek a főváros, Budapest csodálatos építészeti világába, de ugyanakkor a magyar nemzeti parkokat valamint a Balaton csodálatos szépségéről készített képeket is megtekinthették.

Augusztus hónap elején városunk vendége volt Grexa Izabella Budapestről, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, aki Clevelandbe, azért jött két hónapra, hogy egy kutatást végezzen a clevelandi magyarságról. Kutatásának támogatója a Balassi Intézet, témája pedig a „transz-generációs karrier utak” és „identitáskutatás” a clevelandi magyarok között. Iza elmondása szerint nem sokan vették a fáradtságot, hogy kérdőívét kitöltsék, de összességében elégedett volt. Augusztus 18-án a Pécsi Református Kollégium Énekkara koncertezett a Walton Hillsi Első református templomban. A 40 diák és 6 kísérőből álló csoport egy pár nappal korábban Kanadán keresztül érkezett Clevelandbe. Augusztus 12 és 19-e között megtartott ITT-OTT értelmiségi szabad egyetem idén is szép számban vonzotta az érdeklődőket az ohiói Lake Hope üdülő központba. A reménység tavánál megszervezett tábor immáron 41. alkalommal értelmiségi programok mellett lehetőséget nyújtott családok közös nyaralására. Az idei találkozó vezérgondolata: Zene, Élet, Lélek volt. A Szent Imre templom plébánosa, Mezei András kezdeményezésére egy nagyszabású Szent István Napi Fesztivált tartottak Clevelandben. Már az elmúlt esztendőben felmerült az Augusztus 20-ai ünnep megszervezésének szükségessége, de akkor csupán egy kisebb horderejűre került sor. Nemzeti ünnepünk tavaly pontosan szombatra esett, amikor egy kétnapos rendezvény vette kezdetét, amely keretében ünnepelték meg államalapító királyunk Szent István napját a Clevelandi magyarok. A fesztivál színes programokkal bővelkedett, amin részt vettek a Cserkész-Regösök, a Harmónia Zenekar,  élő koncertet tartott Magyarország egyik legismertebb zenekara, a Holdviola electro-folk zenekar. Csaknem 150 önkéntes segítette a fesztivál lebonyolítását, szerény becslések szerint ezer ember látogatott meg ezt az újonnan felélesztett fesztivált. A Duna tv-ben az  Öt kontinens egy nemzet című  műsorban láthattak egy rövid kis összeállítást erről az eseményről.

Talán minden évben a szeptember eleje a legsűrűbb események szempontjából. A clevelandi magyarság számára, szeptember első vasárnapja összefonódott a méltán híres Cserkésznappal.  Immár 62. alkalommal rendezték meg e nemes eseményt a clevelandi Cserkész Barátok Köre a Német Parkban. A 2017-es év rekordszámú közönséggel vonul be az eddigi történelembe, ami az elmúlt 50 évet illeti. Kicsivel több mint 3200 látogatójuk volt, akik nemcsak Amerikából, hanem Kanadából, a Kárpát-medencéből és Brazíliából is érkeztek. Több magyar szervezett is képviselte magát a Cserkésznapon egy-egy standdal. A Bocskai Rádió standja is ott volt. Akik pedig nem tudtak részt venni azok először követhették  élőben az eseményeket a helyszínről, egy élő “stream”, azaz élő sugárzás segítségével. Szeptember 9-én egy kis csoport gyűlt össze, a Clevelandi Magyar Múzeumban. A múzeum vendége volt, Dr. Stark Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia, Történettudományi Intézet főmunkatársa. Ezzel megkezdődött a Magyar Múzeum 2017-es őszi előadássorozata. Szeptember 10-én került megrendezésre az Észak Kelet Ohioi Magyar Kulturális Center őszi fesztiválja, a szüreti mulatság. A felújítás alatt álló főépületük akkor csupán 90% volt készen, de így is körülbelül 730 látogató fordult meg aznap a Hiram parkban. Még mindig szeptember, pazar koncertet adtak a Török Testvérek a Szent Imre Római Katolikus templomban. 2017-es amerikai turnéjuk kereteiben jártak Clevelandben, az egy hónappal azelőtt kezdődő turnéjuk nyitányaként felléptek az Itt-Ott Találkozón, Floridában, New Yorkban és még sorolhatnánk. A clevelandi közönség nagy szerencséjére két fellépést is leszerveztek városunkban, egyet a Szent Imrében a másikat a Nyugat Oldali Református Templomban. Szeptemberben a new brunswicki Magyar Amerikai Atlétika Klub  házában lezajlott az első észak-amerikai táncháztalálkozó, a Toborzó amelyről a Zsolt által készített beszámoló filmet a DunaTV-ben is látni lehetett. Szeptember végén Amerika másik felére, San Franciszkóba repült a clevelandi öregfiúk focicsapata, ahol részt vettünk a már 21 éve megrendezésre kerülő Árpád Kupa labdarúgó tornán. Hatalmas élménnyel gazdagodtunk és türelmetlenül várjuk a következőt.

A szeptemberi hónapot simán lekörözte az október. Ilyenkor szüreti bál szüreti bált ér, mindenki igyekszik egy kellemeset mulatozni, enni-inni,  kihasználni még a ősz utolsó napjait és ápolni hagyományainkat. A Kelet oldali Református Templomban is, a Szent Imre Római Katolikus templomban is tartottak Szüreti mulatságot , utóbbiban volt egy magyarországi sztár fellépő is. Ez Fenyő Miklós volt, a HUNGARIA együttes megalapítója.  Az akroni székhelyű Mellrák Innovációk Alapítvány megtartotta 3. adomány gyűjtő estéjüket, amelyen Dr. Puskás Juditot, az Akron State Egyetem professzor asszonyának, a mellrák gyógyítási kutatásait támogathatta az adományozó. A Chagrin Falls-i Dokumentumfilm-fesztiválon október 6-án este levetítették Pigniczky Réka és Lauer Rice Andrea közös dokumentumfilmjét, a Lövészeket. Október 14-én Clevelandben került megrendezésre a Regionális Diaszpóra Értekezlet. A Diaszpóra értekezlet helyszínéül a Magyar Múzeumot válaszották. Az értekezletet Dr. Bencsik Zita, Magyarország Chicago-i főkonzuljának beszélt. A Diaszpóra Értekezlet legnívósabb előadása, kétség kívül Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszéde volt. A Regionális Diaszpóra Értekezlet programjának részeként Dömötörffy Zsolt előadást tartott Kodály Zoltán munkásságáról. Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály-emlékévet tartottak a tavaly egész évben . Október 15-én ünnepelte 125 éves megalakulását a Szent Erzsébet egyházközösség. Az ünnepi szentmisén több mint 500-an vettek részt. Egyik legszebb ünnepség volt, jelesre vizsgázott a clevelandi magyarság szerintem. Október 16-án fellépet a washingtoni székhelyű Hungary Initiatives Foundation 2017-es kulturális nagykövete, György Ádám világhírű zongoraművész a clevelandi Severance Hallban. A Clevelandi Magyar Történelmi Társulat október 21-én rendezte meg 21. Borkóstoló Vacsoráját. Alapításának 110. évfordulóját ünnepelte a legrégebbi amerikai országos magyar ernyőszervezet az Amerikai Magyar Szövetség. Meghívásukra a Bocskai Rádió munkatársai, Molnár Zsolt és Baki Tibor is részt vettek ezen az ünnepi gálán amely a Washington DC-i Magyar Nagykövetségen került megrendezésre október 21-én.  A 61. évi 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezési ünnepség a Nyugat-oldali Magyar Református templomban került megrendezésre. Mint minden évben, most is az Egyesült Magyar Egyletek a felelős nemzeti ünnepünk méltó megemlékezéséért. Dr. Szabó László Magyarország washingtoni nagykövete videó interjúban mutatkozott be majd köszöntötte az amerikai magyarságot. A Bocskai Rádió munkatársai, Molnár Zsolt és Baki Tibor Washington DC-i látogatásuk alkalmával felkeresték a nagykövetséget ahol alkalom nyílt egy interjút készíteni a nagykövet úrral, aki akkor már egy hónapja átadta megbízó levelét Donald Trump amerikai elnöknek.

Novembernek egy újabb lendülettel kellett nekiugranunk, egész tavalyi év folyamán öt alkalommal közös összefogással emlékeztek a reformáció 500. évfordulójára. November elején Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész asszony vezetésével a protestáns egyházak tagjai és vezetői egy záró istentiszteleten a katolikus hívekkel együtt Mezei András atyával közösen erősítették a clevelandi magyar összefogást e téren is. Szintén novemberben Böjte Csaba főtisztelendő ferences rendi atya Clevelandban járt, mint ünnepi meghívott vett részt  és koncelebrálta Mezei András atyával közösen a Szent Imre római katolikus templom éves búcsújának ünnepi szentmiséjét. A templom teljesen megtelt hívőkkel, voltak sokan olyanok is akik állva hallgatták végig a szentmisét, benne Böjte Csaba atya értékes gondolatait. Ez ugyanis kettős ünnep volt, az egyik az a Szent Imre hercegről elnevezett templom éves búcsúja, a másik a templom újranyitásának ötödik évfordulója. Tálas Tünde két éve volt a magyarországi Kőrösi Csoma Sándor program clevelandi ösztöndíjasa. Hat hónapi itt tartózkodási ideje alatt a Bocskai Rádió lelkes önkéntes csapatának is termékeny tagja volt. Legnagyobb örömünkre egy itteni elképzelése került megvalósításra Budapesten és kerül egyre nagyobb rivaldafénybe mondhatjuk világszerte. A Forradalom lánya című Hargitai Péter által írt könyvből egy többszörös díj nyertes dokumentumfilm kerekedett, amely az 57.  Magyar Kongresszuson került első alkalommal levetítésre. Erre a kongresszusra minden évben a hálaadás hosszú hétvégéjén kerül sor a belvárosi Hilton Garden hotel előadó termeiben. Az idei magyar kongresszus fő témája a „Magyar Értékek, Magyar Összefogás” volt. E téma-körökkel kapcsolatosan tartottak színvonalas, érdekes, értékes előadásokat különböző szemszögből megvilágítva, különböző felkészültségű előadók. Az idén is ott voltunk, interjúk és beszámolók tömkelege került adásainkba. Szombaton este a Magyar Kongresszus által szervezett bálon a clevelandi Magyar Cserkész Regös Palotás tánca volt a leglátványosabb mozzanat, igaz ugyan, hogy az idén Pigniczky Keve Kodály Pontozón legényes kategóriában első díjas táncos, egy igazi csemegével, egy legényes tánccal kápráztatta el a tisztelt vendégsereget. Kiosztásra került az Árpád Akadémia érem, a Dr. Ladányi Imre Alapítvány Művészeti Pályázat eredményhirdetésére is sor került. Majd az egész esti szórakoztató zenét a Harmonia együttesre bízták. Mint már annyiszor az elmúlt években most is kellemes élményekkel gazdagodva távoztak a tisztelt vendégek.

El is érkeztünk decemberhez December 1-én, Magyarország washingtoni nagykövetségén a Amerikai-Magyar Koalíció (Hungarian American Coalition – HAC) megtartotta az évértékelő Mikulás vacsoráját. A rendezvényen megjelent több mint 100 vendég az ernyőszervezet tagjai illetve a magyar kormány képviselete. Az esemény ceremónia mestere a clevelandi származású Dr. Szentkirályi Endre volt. December 9-én kora délelőtt a clevelandi Magyar Múzeumban, ahogy az utóbbi években szokás volt a gyerek program keretében az ellátogatott a Mikulás. Szintén December 9-én a clevelandi Magyar Bethánia Baptista Gyülekezet az idén harmadik alkalommal tartotta meg Adventi és Karácsonyi Gyertyafényes Istentisztelettét majd azt követően a szeretet vacsorát. Az Istentiszteletre zsúfoltságig megtelt a kis imaház. Közel 150 személy vett részt az alkalmon, ahova egykori tagok, barátok és vendégek látogattak el. December 15-én, péntek este a clevelandi magyarság szép számban gyűlt össze a Szent Imre Templomban, ahol a helyi cserkészcsapatok tartották Karácsonyi Ünnepségüket. Mojzes Gergő a New York állambeli Buffalo városából működő Calasanctius program keretén belül Clevelandbe érkezett másfél évvel ezelőtt, ahol itt, a John Carroll egyetem keretén belül részt vett a mester-képző programon. Ezalatt a másfél év alatt megismerkedett nagyon sok clevelandi magyarral is, akik közül néhánnyal  szorosabb barátságot is kialakított.  Az egyetemen a tanulás mellett dolgozott és még segített a Bocskai Rádiónak is amikor az ideje engedte. December közepén búcsúztunk el tőle és köszöntük meg önzetlen munkáját.

A Sík Sándor Cserkészparkban felépült az új Gyengélkedő, most már nagy ütemben a belső munkálatok folynak, azért hogy 2018 nyarára már legyen kész az ott táborozó cserkészeknek. A tábor igazgatójával és aligazgatójával készítettünk interjút, illetve az új épületet mutattuk be, hogy lássák a támogatók, hogy mennyire haladtak a munkával. Ezen kívül idő és helyszűke miatt rengeteg más interjút, eseményt, történést meg sem említhettünk tavalyról, mert akkor reggelig kéne soroljuk. Csupán azt reméljük hogy akkor amikor ezek adásba kerültek meghallgatták, ha film készült róla megnézték, ha vissza szeretnék hallgatni, nézni azt bármikor megtehetik a Bocskai Rádió weboldalán. Ebben az őrült, felgyorsult szociális média világban természetesen meg is lehet osztani ezeket a barátaikkal, ismerőseikkel azért, hogy minél szélesebb körbe eljuthassanak ezek a hírek az amerikai magyar diaszpóra életének különböző történéseiről. Természetesen mindezek reményeink szerint megmaradnak a következő generációknak is, amelyből majd ők is alkothatnak egy képet a szüleik, nagyszüleik, elődeik amerikai életéről.

Most pedig a beszámolóm végén megköszönöm először is a munkatársainknak, akik a 2017-es évben is szívvel-lélekkel azon munkálkodtak, hogy minden vasárnapra egy hallgatható, érdekes, értékes 3 órás adást hallhassanak önök, amely hatékonyan hozzájárul az Amerikában élő magyarok magyarságtudatának erősítéséhez, a magyar nyelvünk és kultúránk megtartásához. Molnár Zsolt, Simon-Benedek Zsuzsanna, Hargitai István, Stróber László, Veress Sándor, Gyermán Mónika, Baki Tibor, Dömötörrfy Zsolt. Önöknek pedig, tisztelt rádióhallgatóik külön köszönettel tartozunk, hogy hétről hétre hallgatnak, követnek, biztatnak és építő kritikával figyelik kis csapatunk lelkes, önkéntes munkáját.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

13 ezer mérföld a Bocskai Rádióért. 2017-es év összefoglalása a számok tükrében.

Az évértékeléseknek igazán akkor van súlyuk, ha azokat számok támasztják alá. Most is készítettünk különböző kimutatásokat, hogy számokkal is tudjuk bemutatni, hogy mi is a Bocskai Rádió.

Bocskai Rádió weboldalának bocskairadio.org, látogatottsága és azok eloszlása országok szerint.

 

A Bocskai Rádió Facebook oldalának kedvelőinek számának változása évről évre.

 

Legnézettebb élő közvetítésünk:

Szent Imre Búcsú – Böjte Csaba OFM Látogatása Clevelandbe!

Böjte Csaba Clevelandben

Szent Imre Búcsú – Böjte Csaba OFM Látogatása Clevelandbe! Kérünk mindenkit ossza meg

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, November 5, 2017

 

10 legolvasottabb bejegyzés a Bocskai Rádió weboldalán.

 

4079 olvasás 2017-ben

Sajtos-tejfölös-burgonyás-tepsis hús (maradék húsból)

1689  olvasás 2017-ben

Zöldséges Marhasült Egytálban Sütőben

1087 olvasás 2017-ben

Jön még a kutyára dér

1011 olvasás 2017-ben

A Bocskai Rádió a 2017-2018-as évre KCSP ösztöndíjas munkatársat keres!

900 olvasás 2017-ben

Megmossa valakinek a fejét & Fogához veri a garast

738 olvasás 2017-ben

Márai Sándor: Olyan világ jön…

664 olvasás 2017-ben

Fabatkát sem ér

565 olvasás 2017-ben

Amilyen a mosdó, olyan a törölköző

518 olvasás 2017-ben

Hagymás Sütőtök Köret

446 olvasás 2017-ben

Mezei András atya köszönetet mondott

A következő táblázat mutatja, hogy mikor és hova utaztak a Bocskai Rádió munkatársai, hogy különböző eseményeken részt vegyenek és azokról beszámolókat, élőközvetítéseket illetve film összefoglalókat készítsenek. Ez a táblázat nem mutatja a megyén belül megtett utakat. Összesen több mint 13 ezer mérföldet utaztunk 2017-ben, hogy minél változatosabb hír összefoglalókkal tudjunk szolgálni hallgatóságunknak.


A DunaTV Öt kontinens, egy nemzet című műsorában 6 összefoglalónk jelent meg.

Mézeskalács

Ha a hagyományainkat megtartjuk, akkor azok megőriznek minket! Clevelandi magyarok nagyon büszkék lehetünk, hogy még ma is vannak élő magyar templomaink, szervezeteink és magyar hagyományokra épülő vállalkozásaink. Nem csak ünnepekkor, hanem az év minden napján legyünk része a magyar közösségnek és támogassuk a magyar vállalkozókat is! #BalatonVendéglő #Mézeskalács #DunaTV #ÖtKontinensEgyNemzet

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, December 23, 2017

 

Toborzó a DunaTV-ben

Rövid összefoglaló a TOBORZÓ táncháztalálkozóról, mely megjelent a DunaTV Öt kontinens egy nemzet műsorában. Vasárnapi élő rádió adásunkban bővebben számolunk be az eseményről.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, September 30, 2017

 

62. Cserkésznap

Rövid összefoglaló a DunaTv-ben a clevelandi 62. Cserkésznapról. A filmet készítette: Gazsó Orsolya, Tibor S Baki és Zsolt Molnar.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, September 9, 2017

 

ITT-OTT tábor – 2017

Rövid összefoglalóm a 2017-es Itt-Ott (MBK) találkozóról, mely megjelent a DunaTV-ben. Köszönet mindenkinek, akik segítettek a filmezésben. Osztható!

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, September 3, 2017

 

Szent István Fesztivál Clevelandben

A DunaTV is beszámolt a clevelandi Szent István Fesztiválról. Részletesen beszámolunk a vasárnapi élő rádió adásunkban is 3-órától. Osztható!

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, August 26, 2017

 

Összefogás a leégett atyhai templom újraépítéséért

Büszke vagyok, hogy clevelandi magyar vagyok! Ország világ rólunk beszél!Részletek itt: https://www.bocskairadio.org/jotekonysagi-bal-volt-clevelandi-szent-imre-templomnal-az-atyhai-templom-ujraepitesere/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, February 18, 2017

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Református felekezet 2018. január 7-i adása

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH

Igét hirdet Nt. Tóth Péter a Lorain-i Református Templom lelkipásztora.

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ez az újévi fogadalmak betartásának titka

Újévi fogadalmakként általában olyanokat fogalmazunk meg, amiket már korábban is szükségesnek éreztünk, valami miatt azonban halogattuk FORRÁS: GIPHY

Az újévi fogadalmak sorában talán az első helyen állnak a testsúllyal, fittséggel és a káros szenvedéllyel kapcsolatosak. De mit érnek a szilveszter este, éjfél után elhangzó szavak, ha utána pár lépést követően már fel is adjuk. Mi lehet a gond? Miként érhetnénk el, hogy valóban képesek legyünk betartani őket? Ezeknek jártunk utána.

Fontos, hogy sose fogalmazzunk meg megvalósíthatatlan célokat. Sőt, a legjobb, ha maradunk csak egynél. Ne akarjunk egyszerre leszokni a dohányzásról, ráállni a bio ételekre, mellette pedig konditerembe járni heti ötször. Fontos továbbá, hogy a megfelelő fogadalmat tegyük.

Mérlegeljük az épp magunk mögött hagyott évet, és ismerjük fel, hogy miben kellene változnunk, változtatnunk.Nem szabad elmenni a felett sem, hogy milyen a fogadalom típusa, mi az oka, és milyen a környezetünk fogadtatása. A témában megkérdeztük Vépy Viktória pszichológust, aki most beavat minket abba, hogy miként tudjuk betartani az újévi fogadalmunkat.

“Fogadalom kapcsán meg kell érteni az időzítés hátterében álló okot. Legtöbbször ilyenkor ugyanis olyasmit tűzünk ki célként, melyet már korábban is szükségesnek éreztünk, valami miatt azonban halogattuk.

Vajon mi tartott vissza eddig, hogy ezt a valamit megtegyük, elkezdjük? Kényelmetlenséggel jár? Elváráshoz köthető? Hosszú ideig tart, míg eredményt hoz?

Újévi fogadalmakként általában olyanokat fogalmazunk meg, amiket már korábban is szükségesnek éreztünk, valami miatt azonban halogattuk FORRÁS: GIPHY

Ha sikerül megérteni a valós okot, csökkenthetjük annak a veszélyét, hogy idővel megszegve a fogadalmat visszatérjünk a komfortzónákba.

Az is lényeges, hogy a fogadalom által valami hozzáadódik az életünkhöz, vagy épp elvételre kerül. Nem mindegy ugyanis, hogy új viselkedési formát kezdünk gyakorolni, és azt megkíséreljük szokássá tenni, vagy egy már meglévő, ámde negatív viselkedést, káros szenvedélyt, vagy rossz szokást igyekszünk minimalizálni, vagy teljesen megszüntetni.

Fontos megvizsgálni ilyenkor, hogy mit nyer vagy veszít az egyén az új viselkedéssel, s az hogyan hat a környezetére. Gyakran a közvetlen környezet az, ami a sikeres változás legnagyobb akadályaként gátolja az új viselkedési forma megszilárdulását. A támogatás a részükről kiemelten fontos.

Mivel az új viselkedés lemondással, erőfeszítéssel, nehézséggel járhat, pozitívan hathat valamilyen önjutalmazási rendszer kiépítése, mellyel magunkat folyamatosan motiválni tudjuk. Később, amikor már érezni lehet a változás jótékony hatását, erre a külső motivációra talán már nem is lesz szükség, hiszen a megélt sikerélmény lesz az, mely a folytatásra ösztönöz.

Végül pedig érdemes szem előtt tartani azt, hogy a hibázás és botlás nem jelent szükségszerű feladást. Megengedhetjük magunknak azt, hogy hibázzunk. Sokan az első egy-két botlásnál csalatkoznak önmagukban és kudarcként megélve a fogadalomban kitűzött célt, felhagynak a változtatással, visszatérve korábbi életvezetésükhöz.

A cél minden fogadalom esetében az, hogy az abban megfogalmazottakat életünk integráns részévé tegyük, a szokáskialakítás pedig hosszú folyamat. Legyünk türelmesek, megértőek önmagunkkal szemben, és ne adjuk fel a célkitűzést csak azért, mert a változás folyamatában még egyszer-kétszer visszatérünk a komfortzónánkba.”

Érdemes tehát számot vetni a 2017-es évünkről, és meglátni azt, ami megérdemli a fogadalmat.

Forrás: life.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szent Anna tava

És e szép-regényes tó alakulásáról ne élne-e rege a nép száján? Oh igen, mert a székely nép nagy költői érzettel bir, s mint ázsiai eredetü nép, szeret minden eszmekörén túlhatóra titokteljes mythosi szinezetet ölteni, szereti a szép és nevezetes helyeket a költőiség virágaival felfüzérezni. Megvan azért a Sz.-Anna tónak is mint szent helynek a maga hitregéje, ez pedig a következő:

Volt a régi előidőkben két hatalmas testvér, mindkettő felfuvalkodott, alattvalóin, jobbágyain kegyetlenkedő, az egész vidéken zsarnokoskodó ur, a hűbéri kornak átkos szörnyei, kik embertársaik leigázásán és kinzásán találták erkölcstelen életök táplálékát, kik az erőt és hatalmat csak roszra használták.

E két roszlelkü urnak – a kiket grófoknak mond a rege – hatalmas, messze ellátszó bércztetőkre épült fényes váraik voltak. Az idősebb testvér vára ott büszkélkedett, hol most a Sz.-Anna tava van, a fiatalabbik vára a Büdös bércztetőjét koronázta. Több rosz tulajdonuk között megvolt az is, hogy egymással folytonosan vetélkedtek, s egyik a másikat felülmulni, erő, hatalom, gazdagság és fényüzésben túlszárnyalni igyekezett.

Olvasd tovább a legendarium.ro -n!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,431FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe